Ünnepség és szakmai konferencia a 70 éves Jung Károly tiszteletére

Hetvenéves Vajdaság legjelentősebb magyar néprajzkutatója, Jung Károly. A folklorista, költő, nyugalmazott egyetemi tanár tiszteletére köszöntővel egybefont szakmai konferenciát szerveztek Kishegyesen.

A barátok, pályatársak, kollégák, egykori hallgatók köszöntötték csütörtökön Kishegyesen hetvenedik születésnapja alkalmából Jung Károlyt. A néprajzi konferencián mutatták be a folklorista tiszteletére készített Híd-számot is. A programot a Kiss Lajos Néprajzi Társaság szervezte. A szervezet elnöke, Szőke Anna nyilatkozott: „Számomra megtisztelő volt az is, hogy elfogadta a meghívást, illetve elfogadta azt, hogy őt köszöntsük nyilvánosan, hiszen ő egy zárkózott ember, és csak a tudománynak él.”

Jung Károly több mint két tucat könyvet jelentetett meg a vajdasági magyar néprajz és szokásvilág témaköreiben. „Legszívesebben a magyar nép hiedelemvilágával, a magyar hiedelemvilág és a délszláv hiedelemvilág összehasonlításával foglalkoztam. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban egy sor tanulmányt publikáltam, amely a könyveimben meg is jelent” – mondta az ünnepelt szerző.

Két éve vonult nyugdíjba. Azóta sem tétlenkedik. Jelenleg is a helyi hiedelemvilág részleteit kutatja. A fiatal néprajzosoknak is akad bőven munka, mondja. „Az itt élő magyarság hagyományvilágát kellene kutatni, akár az anyagi kultúrát, akár a társadalmi kultúrát, akár a szellemi kultúrát, mindegyik területen még rengeteg fehér folt van, rengeteg kutatnivaló van még hátra” – tette hozzá Jung Károly.

A szakmai előadások mellett a kishegyesi Szajkó népdalkórus és Krizsán Szilvia színész produkcióit is láthatták az ünneplők.


Az Ünnepség és szakmai konferencia a 70 éves Jung Károly tiszteletére című írás a Pannon RTV hírportálon jelent meg 2014. június 27-én.