A 120 évvel ezelőtt született dr. Kiss Lajos akadémikus, zenetudós, zeneszerző és karmester tiszteletére avattak emléktáblát szülővárosában, Zomborban. A mintegy 20 000 dallamot összegyűjtő népzenekutató emléktábláját a Magyar Polgári Kaszinó udvarában helyezték el a hétvégén a Kiss Lajos Néprajzi Társaság, a zombori Magyar Polgári Kaszinó és a Magyar Nemzeti Tanács közös szervezésében.
Dr. Kiss Lajos a századfordulón született, 1900. március 14-én. Nyolcvankét évet élt. Huszonhárom éves korában a Budapesti Tudományegyetem, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán doktorált esztétikából. Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan a Zeneművészeti Főiskola, a mai Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt, 1925-ben zeneszerzői szakon végzett. Miután visszatért Budapestről Zomborba, tizenhárom évig volt a zeneiskola igazgatója. Ezután Belgrádban a Jugoszláviai Akadémiai Énekkar karnagya és a belgrádi Stanković Zeneiskola helyettes igazgatója, majd az újvidéki zenekonzervatórium igazgatója és karmestere lett. 1945-től öt éven át a Győri Állami Konzervatórium és a Győri Filharmonikus Zenekar vezetője volt. 1950-től Budapesten élt, megválasztották a Magyar Népzene Tára szerkesztőjének, majd tudományos kutatója lett az intézménynek. Jelentős népzenegyűjtői munkássága során mintegy 20 000 dallamot gyűjtött. Publikációi jugoszláviai és külföldi szaklapokban is megjelentek.
— Neve Zomborban kikopott a köztudatból, és még a helyiek közül is kevesen tudják, hogy ki volt ő. Az emléktábla felállításával szeretnénk, ha dr. Kiss Lajos neve meghonosodna a zomboriak tudatában. Köszönet a zenetudós nevét viselő néprajzi társaságnak, mely elindította emlékének megörökítését — hangsúlyozta dr. Krachert Erzsébet, a Magyar Polgári Kaszinó elnök asszonya.
A Kiss Lajos Néprajzi Társaság emléktábla-avatásra irányuló ötletét a Magyar Nemzeti Tanács karolta fel — emelte ki felszólalásában dr. Szőke Anna, a társaság elnök asszonya. Az akadémikust méltatva elmondta, hogy a magyar népzenekutatás kivételes gyűjtőszenvedéllyel megáldott egyénisége volt.
— Rajeczky Benjámin szerint Kiss Lajos élő cáfolata volt annak a tévhitnek, hogy az anyaggyűjtés kora lejárt. Szlovák és horvát nyelvterületre is kiterjedő munkája nyomán nemcsak a dallamtérkép fehér foltja tűnt el sorjában, hanem az anyag is új típusokkal gazdagodott. Munkássága nélkül ma már nem ismerhetnénk a Délvidék tarka eredetű népességének népdalkincsét, mert ennek nagy része az idők múltával örökre elnémult. Hagyatéka híján ezeknek a vidékeknek a zenefolklór-kutatása még egészen kezdeti fokon járna, de a magyar népzenekutatás egésze is szegényebb volna a szlavóniai szigetmagyarság által megőrzött zenetörténeti emlékek ismerete nélkül. A szlavóniai gyűjtésére nagyon büszke volt, hiszen ott olyan dallamokat tudott felgyűjteni, amelyek azóta már feledésbe merültek volna. A Vajdaságra szorítkozva szemügyre vehetjük, hogy mi vált közkinccsé a ránk hagyományozott, becses örökségből. A pontos felmérés a helyszíni lejegyzések gyűjtőfüzetei és a gépi felvételek jegyzőkönyvei nélkül lehetetlen, de a gépi felvételek számítógépes feldolgozását a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének népzenei osztálya már elvégezte, ez pedig örömünkre szolgál. Ebből csak a jugoszláviai magyarság körében gyűjtött anyag 335 lemezoldal, ez megközelítőleg 8000 perc zene, melynek vajdasági része 1422 dallam. Jelentős továbbá a gépi felvételek kora előtti, helyszíni lejegyzések mennyisége is. Erre a különböző dallamközlésekből következtethetünk. A roppant méretű gyűjtés ellenére Kiss Lajos saját publikációinak száma viszonylag kevés. Az első tíz dalát Gomboson jegyezte le 1936-ban, Kodály Zoltán 1938-ban elhangzott rádió-előadása ébresztette rá, hogy az intézményes magyar népzenetudománynak alig van adata a déli végek népzenéjéről. A felhívásra azonnal megindult munka zenei részét Kiss Lajos vállalta. Az akkori helyszíni lejegyzései 1938 és 1944 között készültek. A szlavóniai szigetmagyarság gazdag népzenei öröksége valósággal elbűvölte őt. Ez gyűjtőterületeinek a legkedvesebbike volt, innen származik a legtöbb lejegyzése is. Ezekből már 1941-ben közzétett bizonyos szemelvényeket az újvidéki Kalangya című folyóiratban. Emlékének és érdemeinek akkor tisztelgünk legméltóbban, ha az ő jóvoltából megismerhető zenefolklór-örökségünket a nyilvánosság elé tárjuk, és minden tudásunkkal elősegítjük, hogy közművelődésünkbe beépüljön — összegezte dr. Szőke Anna.
— Kiss Lajos rendkívül intenzív gyűjtőmunkájának köszönhető a magyar nyelvterület déli részének népzenei feltárása is, sok vidéken ő volt az első, gyakorlatilag az egyetlen, aki gyűjtött — emelte ki mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. — Kiss Lajos, Zombor nagy szülötte emléke előtt tisztelegve, születésének 120. évfordulója alkalmából valójában nemcsak neki, de annak a délvidéki közösségnek is emléket szeretnénk állítani, amelyik fölnevelte, s amelyből az úgyszintén zombori Herceg János 1941 decemberében az általa szerkesztett Kalangyában így írt: „Sajátos lelkiség és jellegzetes kisebbségi szellem alakult ki bennünk. […] A huszonhárom év hatásait letagadni, vagy máról holnapra levetni, lehetetlenség. De erre nincs is szükség. Magyarság csak egy van és ehhez a magyarsághoz mi mindig ragaszkodtunk, s hogy e magyarság egységébe Erdély, Felvidék és Délvidék a maga külön szíveivel is beletartozik, természetes.” Kiss Lajos egész életútja is ezt tanúsította.
Az ünnepi műsor keretében a népzenekutató életútját mgr. Pastyik László irodalomtörténész is ismertette, aki egyébként személyesen is ismerte Kiss Lajost és családját. Kiemelte, hogy az egyik nagy munkája még mindig kéziratban van.
— Ki kellene adni, mert az egyetemes magyarság ügyét szolgálná. Olyan mély zenei anyagot, egyúttal szöveges részt is tartalmaz, amelyet nem szabadna hagyni, hogy a feledésbe merüljön.
A topolyai származású Dudás Sándor szobrászművész által készített domborművet dr. Szőke Anna, mgr. Hajnal Jenő és dr. Krachert Erzsébet leplezte le. Az ünnepi műsort Csonka Ferenc Halmos Béla-vándordíjas prímás hegedűjátéka tette ünnepélyesebbé, valamint a horgosi Bartók Béla Művelődési Egyesület asszonykórusa is fellépett, mely Kiss Lajos gyűjtéséből adott elő egy dalcsokrot.
A nemzeti összetartozás éve keretében a Kiss Lajos Néprajzi Társaság megszervezte a Nemzeti összetartozás jegyei elnevezésű konferenciát Topolyán. Dr. Szőke Anna lapunknak elmondta, hogy nem véletlenül adták ezt a címet a rendezvénynek, hiszen az összetartozásunknak is számtalan formája létezik. Az előadók a feldolgozott témák tekintetében igazodtak a nemzet megtartóerejéhez. Vázsonyi Csilla, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa a vajdasági értékrendről és az értékeinkről beszélt. Nagy Abonyi Ágnes arról értekezett, hogy miként tudjuk átmenteni hagyományainkat — szakterületére, a kézművességre fókuszálva. Németh Ferenc, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar docense az egykoron világhírű torontáli szőnyegekről tartott előadást. Pecze Rózsa és Korenchy László titeli magyar mozaikképeket mutatott be egy vetítés során, amit azért érdemes megjegyezni, mert Titelen nyugszik Leiningen Ármin, Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú fia és felesége. Előadást tartott még Beszédes Valéria néprajzkutató arról, hogy Nagybecskerekre vagy Zrenjaninba megyünk-e, dr. Mészáros Zoltán, a Szabadkai Történelmi Levéltár munkatársa a fertőzésekről és az étkezésekről, dr. Silling Léda, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója pedig a templomi hálatárgyakról. A konferenciát Kónya Sándor patriotizmusról szóló énekei tették színesebbé.
Kartali Róbert
Forrás: hetnap.rs/cikk/Megmentett-20-000-dallamot-a-feledestol-33439.html