Korabeli karácsonyi képeslapokat bemutató kiállítás nyílt Kishegyesen

Korabeli karácsonyi képeslapokból nyílt kiállítás a kishegyesi könyvtárban. A tárlat megnyitóján dr. Szőke Anna néprajzkutató elmondta, a képeslapokat egész Vajdaság területén gyűjtötte össze, vannak köztük több mint száz éves nyomtatványok is. A különböző rendszereknek és korszakoknak pedig megvolt a saját karácsonyi és újévi képeslap divatja.

Mintegy 200 képeslap vezeti a szemlélőt a korokon át

Mintegy 200 képeslap vezeti a szemlélőt a korokon át

A kishegyesi könyvtár olvasótermében megnyílt dr. Szőke Anna: Házadra, magadra, szálljon Isten áldása című karácsonyi képeslapokból összeállított kiállítása. A néprajzkutató a kiállítás megnyitó keretében előadást tartott, melyben felvázolta a 175 évvel ezelőtt megjelent karácsonyi képeslapok történetét és egyben kitért annak helyi vonatkozásaira is. Az elektronikus levelezés és a mobiltelefonokon történő sms-ezés széles körű elterjedésével a hosszú évtizedeken keresztül népszerű képeslapok jelentősége mára már erősen háttérbe szorult. A szép, kézbe fogható képeslap varázsát viszont pont az adja, ami az elektronikus változatban elveszett: a közvetlenség, személyesség és a fontosság érzése. Az első karácsonyi képeslapot Sir Henry Cole megrendelésére J. C. Horsley illusztrálta 1843-ban. Maga a képeslapküldés Viktória királynő kezdeményezésére terjedt el az 1840-es években. A brit királyi család képeslapjain általában az adott év eseményeihez kapcsolódó portrékat ábrázoltak. 1873 karácsonyán a Prang és Mayer nyomdász cég kezdett el szélesebb körben üdvözlőkártyákat gyártani az angol piacra. Egy évre rá már Amerikában is árulták őket, ezért Louis Prang-et nevezik az „amerikai karácsonyi képeslap atyjának”. A 20. század folyamán jól jövedelmező üzletnek számított a képeslapok készítése. A lapok külseje az idők során az ízlés és a nyomdai technika átalakulásával, illetve a politikai hatalomtól függően változott. A világháborút követően például visszaszorultak a korában népszerű vallásos és bibliai jeleneteket ábrázoló képeslapok. kéményseprűt, malacot, pezsgőspoharat ábrázoló képeslapokat árultak. Kezdetben csak a módosabbak polgárok kiváltsága volt postai küldemények feladása, később az egyszerű emberek is megengedhették maguknak. Kishegyesen és környékén még a 20. század elején is hagyománya volt a fenyőfa helyett krisztustövist, úgynevezett glédicset (glédícsiát, krisztusfát) feldíszíteni karácsonyra. Magyarországon először 1825-ben Brunszvik Terézia, az első hazai óvoda megalapítója német, illetve osztrák mintára állított fenyőfából díszített karácsonyfát. A kiállítást elsőként Bácsfeketehegyen láthatta a nagyközönség december 1-e 3-a között a XXI. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó kísérőrendezvényeként.

Tóth Péter

https://www.vajma.info/cikk/kultura/12309/Korabeli-karacsonyi-kepeslapokat-bemutato-kiallitas-nyilt-Kishegyesen.html