A közösségi háló, mint primer hírközlő – Fehér Viktor pályaműve

Fehér Viktor: A közösségi  háló, mint primer hírközlő – Adalékok  a mai társadalom halálhírközléséhez és gyászfelfogásához

A Magyar Néprajzi Társaság immár negyedik alkalommal hirdette meg a néprajzi gyűjtők tradíció pályázatát. Vajdaságból, a Kiss Lajos Néprajzi Társasághoz tartozó Fehér Viktor pályaműve a három kategóriából (jó, nagyon jó és kiváló) a nagyon jó minősítést érdemelte ki.

A szerző a gyászhoz kapcsolódó vajdasági magyar kommunikációs szokásokat vizsgálja napjaink közösségi médiájában. Az online terepmunkát a Facebookon végezte saját kapcsolatrendszerén belül, résztvevő megfigyelőként. A gyűjtés eredménye: halálesetekhez kapcsolódó mintegy száz, kommentként megjelenő szöveges bejegyzés.

A pályaművet Domokos Mariann értékelte:

A fiatal szerző témaválasztása szerencsés, illeszkedik a pályázati kiíráshoz, dolgozata a kevés számú online néprajzi kutatás közé illeszthető. Ebben a tekintetben úttörő munkát végzett, amikor egy közösségi média, a Facebook kommentjeit és megosztásait tette vizsgálata tárgyává, középpontba állítva a gyásszal kapcsolatos online kommunikációt. Maga a gyűjtés mintegy kétszáz adatközlőtől származó szövegekből válogat, a dolgozatban közölt gyűjtemény hozzávetőleg száz szöveges bejegyzésből áll. A gyűjtés olyan gazdag, hogy önálló szövegfolklorisztikai vizsgálatokra is alkalmas lett volna. Hasznos lenne a „széles merítés” mellett azonban mélyfúrásokat is végezni, azaz egy-egy konkrét halálesetre vonatkozó elemzéseket végezni (pl. a közlők és az elhunyt kapcsolatát is figyelembe véve). Nehezíti a szövegek értelmezését az, hogy az adatközlőkre vonatkozó adatok hiányosak, csupán az életkort és a lakóhelyet jelzi a gyűjtő. Természetesen a közösségi oldalak gyűjtési terepekként való használata során mindig hasonló gyűjtés-módszertani nehézségbe ütközünk, mivel azonban az adatközlők a szerző saját kapcsolati hálójába tartoznak, talán több, közlésre érdemes adat is rendelkezésre állt (iskolai végzettség, foglalkozás stb.), melyeket hasznos lett volna feltüntetni. Az irodalomjegyzék egyebek között nagyon helyesen felsorol számos, a halállal, halottkultusszal, temetési szokásokkal kapcsolatos néprajzi munkát. Hiányolom azonban az újabb erdélyi vizsgálatokra való hivatkozást, melyek talán hasznosak lehettek volna jelen írás elkészítésénél is (pl. Hesz Ágnes: Élők, holtak és adósságok…).  A dolgozat a szerző bevallása szerint módszerében (a gyűjtés rendszerezésében) egy amerikai szerzőpáros tanulmányát követi. Egyértelműen a legnehezebb feladat a gyűjtött szöveganyag rendszerezése volt. Dicséretes, hogy a dolgozat külföldi szakirodalom eredményeire is támaszkodik, különösen mert a digitális néprajz kutatása igen kevés magyar eredménnyel büszkélkedhet. Ezt mindenképpen kiemelendőnek tartom. Ugyanakkor e heterogén gyűjtés minta után való rendszerezése kissé esetlegesnek, olykor erőltetettnek tűnik. A csoportosítás különböző kategóriái (szerző és közönsége, időbeliség, halál utáni kommunikáció) nem egyneműek, ugyanazon szövegek több helyre is beilleszthetőek volnának, emiatt nehezen átlátható a korpusz. Nagyon jónak tartom, hogy a szerző kitért a megosztásokban szereplő búcsúdalok vizsgálatára is. Összességében úttörő feladatot végzett a szerző, mely alapos átgondolás után mindenképpen folytatásra érdemes.