A hagyományőrzés rendszeres és tudatos beépítésével az óvodai nevelői munkába érzelmi, esztétikai, erkölcsi, ezen belül a szülőföld iránti szeretet valósulhat meg. Nem külön témaként kell alkalmazni, hanem az óvodai nevelés komplex részeként. Beépíthető ünnepeinkbe, hétköznapjainkba, irodalmi beszélgetésekbe, barkácsolásba, ének-zenei foglalkozásokba, mozgásos játékokba és idővel a szerepjáték alapelvévé válik.
A néphagyományhoz kapcsolódóan átélt tevékenységek a közös élmény erejével hatnak a gyermekre, erősítik a közösséghez tartozás érzését. Nem csak érzelmi kötődés. Nem csak érzelmi kötődés, hanem egy komplex személyiség fejlődés elősegítői. Ezen belül a közös alkotás öröme – közösségformáló erő.
A néphagyományőrző óvodai program lehetőséget nyújt:
- a kreativitás kibontakoztatására
- nyitottságot teremt a természet felé, közelséget a természetes anyagokhoz,
- barkácsoláson keresztül a manuális készség erősödik,
- az értelmi nevelés népmeséinken, gyermekmondókáinkon keresztül erősödik ezzel párhuzamosan az anyanyelvi nevelés,
- közösen átélt ünnepek és az ehhez kapcsolódó szokások érzelmi kötődést jelentenek, nem csak esztétikai, hanem erkölcsi érték is, a nemzeti identitás tudat alakulását segíti,
- dalos játékoknál a zenei anyanyelv megalapozását, népdalaink érzelmi motivációt indítanak el,
- a mozgásos játékok az egészséges testfejlődést alapozzák meg és segítik a szabályok betartása által az értelmi nevelést.
Egy ilyen program megvalósítása azt sugallja, hogy a pedagógus személyisége döntő szerepet játszik a gyermeknevelésben. A gyermekkel való kapcsolatban az óvónő személyisége teljességgel meghatározó, legyen egy olyan modell, aki sugárzó, , aki közvetít – fontos a teljes érzelmi azonosulás, mert akkor hiteles és főleg csak így lehet eredményes az, amit tanít vagy átad a gyermekeknek. A gyermekek nagyon jól tudják venni a jelzéseket, hiszen a gyermeket érzelmei irányítják, tanulása elsősorban modellkövetés. Így az óvónő feladata az óvodai nevelés rendszerében nemcsak felelősségteljes tervező munkát igényel, hanem egyéni megvalósítást, amely a gyermekek tevékenységi formáin keresztül a fejlesztés tartalmi eszközeivel – anyanyelvi, irodalmi, zenei, vizuális, környezetismeret – sokoldalú, harmonikus személyiség kibontakoztatását biztosítja. Fontos az egyéni arculat kialakulása óvodán belül vagy egy-egy gyermekcsoportban.
Kívánatos volna, hogy már az óvodai környezet is néphagyomány közeli legyen. Így lehetővé válna a kreativitás kibontakozása természetes anyagokon keresztül és nyitottságot ad a szép és örök értékek befogadásra.
A természetes anyagok közelsége legyen állandóan jelen a csoportban, nemcsak mint szemléltető eszköz, hanem a teremdíszítés része és a játékmegválasztás, alkotás mindennapi lehetősége. Teremdíszítésre szakajtó, terítők, régi kosárból bábtartó, szőttesek, függönyök felhasználása, begyűjtése a szülőktől. A természetes anyagokkal teli játszósaroknak a hangulata a játék és alkotás örömét sugallja. Hiszen ha a gyermeknek motiváló és vonzó érdeklődését felkeltő eszközöket biztosítunk, akkor pedagógiai munkánk szemléletessége elősegíti a képekben való gondolkodás előtörését. Segítheti az egészséges gyermeki képzelet szárnyalását, s ha mindehhez a természetes anyagokat használjuk fel, akkor az ősi népi játékok hangulatos világát ismertetjük meg velük. S ha a gyermek ilyen közegben és azt tapasztalja, hogy a felnőtt is szívesen vesz részt az alkotásban, észrevétlen módon szerez olyan ismereteket, ami később beépül és rögzül ismeretanyagában.
Az óvónő lelkiismeretes felkészülése és sokoldalú tervező munkája teszi lehetővé, hogyan választ a rendelkezésére álló zenei anyagból, és ezt hogyan alkalmazza. Mit és hogyan tanít meg a gyermekekkel. Fontos, hogy a népi mondókák, kiolvasók, a gyermekjáték dalok alkossák a kiválasztott oktatói anyag nagy részét. Például a mondókákat, kiolvasókat nagyon szeretik a gyerekek. A mozgásos játékok közül az arcsimogatók, hintáztató, ökölütögető játékok – főleg a beszoktatás ideje alatt – szükséges alkalmazni. Meghitt és közvetlen kapcsolat alakulhat ki ezáltal is az óvónő és a gyermek között.
Az óvodában alkalmazott zenehallgatási anyag gerincét a magyar népdaloknak kell alkotniuk. Ezt a kincset meg kell ismertetni a gyerekekkel. Természetesen azokat, melyek erre a legalkalmasabbak, a gyermek világához közelebb állnak, közvetlen környezetével kapcsolatosak, de kapcsolatosak ünnepeinkkel is. Hiszen az óvodások nagyon fogékonyak, nyitottak a művészi értékek iránt, és ha értelmükkel nem is, de érzelmeiken keresztül próbálnak ráérezni csodálatos népdalkincsünk hangulatára, szimbolikus szövegére. A gyönyörű költöi képek alkalmat adnak a gyermeki képzelet szabad szárnyalásának. Az óvodások nemcsak befogadják, hanem válaszolnak is ezekre a költői képekre. Ez a válasz főként érzelmeiken keresztül nyilvánul meg.
Népi gyermekjátékainknak játszása közben átélt zenei élmény sajátos örömforrás .A céltudatos zenei képességfejlesztés folyamatában a pozitív élmények hatására belső igénnyé válik az értékes zene. A zenei anyanyelv és az anyanyelv kapcsolódik egymáshoz rítusban, dallamban, hangsúlyban és szerkezetben. A zenei képzés a gyermek-népijátékok megismerésével kezdődik, a zenei képzés a játékhoz kapcsolt dalokkal indul. A gyermek érzelmi kapcsolatba kerül a dalokkal, a zenei memória, az emlékezet olyan nyomot hagy, amely érzelmi asszociációkat és esztétikai értéket hordoz. A zenei képességfejlesztésen túl személyiségformáló ereje van: anyanyelvi nevelés szempontjából az emlékezet és a figyelem fejlesztése, mozgási képességek – mozgáskoordináció, lépés-járás-tánc mozgások a térben.
A népszokások jelentős része a naptári évhez fűződik. Az évszakok váltásához, a természet örök körforgásához kötődik. A népi kultúrában az ember és a természet kapcsolata tükröződik vissza. Különböző rítusokkal tette emlékezetessé a nép a gazdasági év kezdetét és befejezését. Az emberi élet egyénhez és kisebb közösségekhez kötődő sorsfordulóihoz, valamint állami és egyházi ünnepekhez is meghatározott népszokások fűződnek. Így alakultak ki a naptári évtől elválaszthatatlan ünnepek, a „Jeles napok”.
A nevelés tradicionális formái
A paraszti/ népi kultúra mellett és nem árnyékában létezett. Az egymásra ható kölcsönösség kifejezésre jutott a folklorizálódás és folklorizmus fogalmakban. Az előbbi elnépiesedést jelent. Az utóbbi az előzővel ellentétes folyamat, amikor a népi elemeket felhasználják a hivatásos kultúrában.
Fontos tudnivaló, hogy a népművészeti tárgyakban együtt jelentkezik a praktikum és az esztétikum. Az esztétikai érték a tárgyak formájában, díszítettségében jut kifejezésre. Táblaképekkel, csak díszként szolgáló tárgyakkal a népművészetben ritkán találkozunk. Mindennek rendeltetése, funkciója volt. Gondoljunk csak a falvédőkre, kancsótakarókra, mángolókra stb. Ezért mondjuk, hogy népművészeti értékeink elsősorban a díszítőművészetben jutottak kifejezésre.
Miért fontos mindezt megjegyezni? Mert a kisgyermek is csak azt a tárgyat szereti, becsüli, amelyet használhat is, amelynek a gyakorlatban is alkalmazható értéke van, amelyet felhasználhat alkotótevékenysége során, illetve szerepjátékában. A népművészeti tárgyak sohasem távolodtak el a hagyományos kultúrában betöltött gyakorlati felhasználhatósági szerepüktől, ezért az elkészített eszközök ne tartalom nélküli dísztárgyak legyenek. Ha ehhez az alapvető elemi ösztönünkhöz igazodva szervezzük napjainkat, a folklór nem veszhet el, hisz az alkotóösztön ott bujkál mindannyiunkban, csak hagyni kell kibontakozni.
Jeles napok
A jeles napokhoz fűződő színjátékszerű népszokások sokrétű, mondhatnánk komplex nevelési lehetőséget nyújtanak. Találkozik minden műveltség, helyet kap benne a játék, a dramatizálás, a gyerekek nyelvi improvizációja, a népzene, a néptánc, a népi díszítőművészet (maszkok, kellékek, tárgyak, viselet), tréfa, ünnepi ételek.
Lényegében olyan közösségi jellegű színjátékszerű szokásokról van szó, ahol a próbák, a betanulás, a játékhoz tartozó gesztusok rögzítése, a térbeni elhelyezkedés mind a közösségi szellemet hivatott elmélyíteni. A közös élmény az alapja a művészi befogadásnak. A nevelő dolga az, hogy segítse ezt távolról irányított, észrevétlen műhelymunkával, amelyben a gyermek a szabadon megnyilvánulhat, kifejezheti gondolatait, érzéseit. Az együttlét örömének ízét akarja megéreztetni a gyermekkel.
A néprajz az oktatásban című program vezesse be a gyermeket a nemzeti kultúra, s ezzel az egész emberi kultúra közösségébe, hogy ő a maga helyét ebben a közösségben felismerje.
Hagyománytisztelő óvodai nevelésünkben nagy szerep jut az irodalomnak: a dramatikus népszokásoknak, a szólásoknak, a találós kérdéseknek, a közmondásoknak, a népmeséknek, a mondáknak és a mondókáknak.
Az óvodai tanterv magában kell, hogy foglalja azokat a népszokásokat/ napokat, amelyek a magyar nép életében fontos szerepet töltöttek be, de nem fűződik hozzájuk dramatikus szokás. Ilyenek az emberi élettel és a mezőgazdasági munkával kapcsolatos szokások.
Dramatikus népszokások
Dramatikus játékaink egyik csoportja az évszakok, az időjárás változásával állnak kapcsolatban. Gyökerei valamennyinek egészen ősiek, igaz, a hivatásos színjátszás idején egyre kevesebb szerepet kaptak a klasszikus értelemben vett hagyományos dramatikus népszokások.
Amikor tehát dramatikus népszokásokról beszélünk, tisztáznunk kell azt is, hogy mit értünk e fogalom alatt, s mik tartoznak ide. A legismertebb párosító dramatikus játékunknak mindenki részese volt már akár csoportosan, akár egyedül játszották. (Adj, király katonát; Mit akar itt ez az egy ember; Gyertek haza ludaim; Új hold, fényes hold).
Ünnepi szokásainkhoz különböző népköltészeti alkotások tartoznak. A csoportosítást a legújabb kori néprajzi gyűjtések alapján állítottuk össze.
1. Adománykérő szokások (nem felelgetős játékok): karácsony, újév, húsvéti köszöntők.
2. Házaló, adománygyűjtő, többszereplős, felelgetős játékok: gergelyjárás, balázsjárás.
3. Varázscselekménnyel összekötött szövegek: regölés, kiszehordás, villőzés, pünkösdölés, szentiváni tűzgyújtás.
4. Népies misztériumjátékok, mimikusan előadott drámai szövegek. Előadásuk meghatározott helyen történik: betlehemezés, lakodalmas és temetéses játékok, farsangi szokásanyagból kiragadott bőgőtemetés, vízkereszti csillagozás.
5. Ünnepi alkalmakhoz kötött, énekes-táncos gyermekjátékok: pilikézés, Bújj, bújj, zöld ág típusú játékok, Fehér liliomszál.
6. Szerencsekívánó mondókák: Luca. Luca, kity, koty. Az aprószenteki napi korbácsoláshoz fűződő mondókák.
A felsoroltak lehetőséget nyújtanak a közönség előtti fellépésre, a nyilvános szereplésre szűkebb, illetve tágabb közösségben. Az utóbbi érdekében léptessük fel óvodásainkat a színpadon a siker érdekében. Bemutatókon, mint a szónoki beszéd alapja, szerencsekívánó, varázsló erejű mondókákat szavaltassunk. Ezeken kívül természetesen igen sok nyilvános szereplésre kell, hogy sor kerüljön az óvoda udvarán, de a munkaszobában is.
Körjátékaink, misztériumjátékaink és az énekes-táncos gyermekjátékaink mind magukon viselik azokat a jegyeket, amelyeket a hivatásos színjátszás is képvisel.
Egy-egy jeles napra elkészített dramatikus játékot vigyünk ki az óvoda kapuján. Játsszuk el minél több helyen: tereken, sarkokon, könyvtárakban, városházás, iskolákban stb., ezáltal is segítjük a gyermek szocializálódását, tápláljuk önbizalmát, felszabadultságát.
A népszokások eljátszása ösztönzést nyújt a játék újbóli eljátszására. Egy-egy dramatikus játék betanításánál ügyeljünk arra, hogy ne mindig ugyanazok a gyermekek játsszák. a szerepeket.
Szólások
A szólás magában foglalja a történést, amelyet leggyakrabban meg kell magyarázni a gyermeknek. Tartalmi szempontból hasonló a találós kérdéshez, de itt történést, eseményt kell megmagyaráznunk, hogy megértse. Sok esetben erkölcsi vonatkozásúak, oktató jellegűek. Néhányat tanítsunk meg gyermekeinkkel, s ezeket megfelelő alkalmakkor használjuk. Színesebbé tehetjük velük beszédünket. Például:
Fő a fejem. (Nem tudok dönteni, tépelődök, keresem a helyes, a jó megoldást.)
A farkas nem eszi meg a telet. (Nem múlik el a tél hideg és fagy nélkül.)
Úgy járnak oda, mint a kútra. (Amiből soha ki nem fogy az ingyen ital.)
Kölcsön kenyér visszajár. (Ha sérelem ért, ezzel a mondással fenyegetjük meg az illetőt.)
Egy húron pendülnek. (Valamilyen nem tisztességes dologban egy a véleményük. Tisztességtelen álláspontot képviselnek.)
Találós kérdések
Az egyik legkedveltebb irodalmi műfaj. A találós kérdések tartalmát tekintve csoportosíthatjuk őket azokra, amelyek a gyermek tapasztalatára, tudására alapoznak, illetve tudáspróbát igényel, valamint azokra, amelyek tréfásak, félrevezetőek.
Mindkét típust kedvelik a gyerekek. A kérdések összeállításánál tartsuk szem előtt a gyermek pszichikai fejlettségét, ne kérjünk tőle olyat, amiről még nincs tapasztalata. Az egymást követő sikertelen megfejtés kedvét szegheti a további játéktól.
A tréfás jellegű találós kérdések célja a mulattatás. Például:
Se ajtaja, se ablaka, mégis négyen laknak benne. (Dió)
Piros, de nem alma,
Erős, de nem hagyma,
Farka van, de nem egér. (Retek)
Se ajtaja, se ablaka, mégis száz kis úrfi lakja. (Mák)
Sárból rakott ház a háza,
Eresz alatt sokszor látom.
Gazdájának háta bársony,
Hasa vászon, farka villa,
Kék egekben tovavillan. (Fecske)
Közmondások
Középpontjában életbölcsességek állnak. Erkölcsi tanúságot őriznek. Míg a szólás megértéséhez magyarázattal tartozunk, addig a közmondás önmagában értelmezhető.
A közmondásokat is ugyanúgy, mint a szólásokat, használjuk megfelelő alkalmakkor az óvodában. Érezzük meg azt a pillanatot, hogy mikor kell mondanunk. Például:
Nyugtával dicsérd a napot.
Madarat tolláról, embert barátjáról.
Rossz szomszédság török átok.
Kutyából nem lesz szalonna.
Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.
Népmesék
A mondókák és a mondókamesék alapját szolgálják a későbbi mesének. Belőlük nőnek ki a néhány mondatos, tömör kis történetek, melyek ízlelgetése árán a három év körüli csöppség hamar megbarátkozik a történettel. Fáradhatatlanul ismételgeti, még egyszer, meg még egyszer, s mi csodálkozunk, már unjuk is, de kéri újból és újból, hogy átélhesse, élvezze az eseményeket.
Feltehetjük a kérdést: hol kezdődik a mese, mikor kezdjünk el mesélni? A válasz: a bölcsőben a dajkarímekkel és a mondókamesékkel.
A népmese műfajilag a szóbeli néphagyomány egyik legnagyobbika. A közösség hívta életre őket saját élményeiből, tragédiáiból, ismereteiből merítve.
Etnikai és földrajzi határokat nem ismerve, vándormotívumokkal gazdagodva terjedtek először szájhagyomány útján, de ugyanakkor bizonyos egyéneknek kiemelkedő szerepük van ezeknek az alkotásoknak a megörökítésében: Kríza János, Jókai Mór, Arany László, Benedek Elek, Heltai Gáspár. Nagyon fontos a népi kultúrában az írott szó megjelenése.
Népmeséink eredetét, keletkezését, „helyes változatát” nagyon nehéz megállapítani. Lejegyzések által megőrződtek a mának, tovább terjednek, amennyiben a közvetítő szerepet felvállaljuk. Újraaktivizálódva serkentő hatással lesznek a közösség alkotó-megőrző-közvetítő képességére.
Kiscsoportosaink kedvenc témái az állatmesék vagy fabulák. Tanítói jellegük szórakoztatja a gyermeket, s bár azonosul a szereplőkkel, gondoljunk csak a Két kicsi bocs meg a róka című mesére, a valóságban ő is a róka szerepében tűnik fel.
Középső és nagycsoportosaink a népmese egyik legérdekesebb, de legvalódibb alműfaját, a mitikus mesét szeretik. Az ide tartozó típusokat élesen nem határolhatjuk el egymástól, mert hőseik egymáshoz hasonló misztikus tulajdonságokkal vannak felruházva: hősmese, hiedelemmese, tündérmese, varázsmese.
A trufa a reneszánsz, azaz Mátyás király korában terjedt el. Jelentése: tréfás mese. Gyakran nevelő célzatúak. A Mátyás királyhoz fűződő trufákban az eszes szolga, a hatalmat szimbolizáló király, az okos diák tréfáival akarja öntelt embertársait ráébreszteni hibáikra. Így jutnak kifejezésre negatív emberi tulajdonságok: a kapzsiság, a hatalomvágy, a hazugság, a ravaszság.
A rátótiádák a magyar epika egyik legsajátosabb alműfaját képezik (Kovács Ágnes definíciója). Nevét a Veszprém megyei Rátó községről kapta. Települést, személyt, mesterséget csúfolnak ki baklövéseiért, bolondságaiért. Pl. a Mesepéter bácsi elbeszélései.
A mesélő személyisége éppen annyira fontos, mint a jól kiválasztott mese. A gyerekek megjegyzik a jó mesélőt.
Mondák
A monda igaz történet, történelmi személyhez kapcsolódó eseményt mond el elbeszélés formájában. A mese költőibb, szórakoztatóbb, a monda igazibb, oktatóbb.
A mondák egy esemény köré fonódnak, illetve a bennük szereplő hősökhöz. Az óvodában felhasználható mondaanyag a Mátyás királyhoz fűződő mondakör. Ezekben az igazságszolgáltatás, a szegények igaza jut kifejezésre.
A hiedelem- és vallásos mondák köréből is meríthetünk egyet-egyet az érdekesség kedvéért. Például:
Nagyon elfáradt egyszer Jézus Krisztus. Eső is esett, nem tudott átlábalni egy jókora pocsolyán. Legelt ott a közelben egy ló, s Jézus megkérte, hogy vigye át rajta.
Azt felelte a ló:
- Várjál, hisz még nem ettem! Majd ha jóllaktam…
Mondta erre Krisztus:
- Hát legyen: mostantól akkor is egyél, amikor nem akarsz!
Legelt ott egy szamár is, Krisztus azt is megkérte, vigye át a pocsolyán. A szamár éppen egy nádszálba harapott bele, de a kérésre még azt is eleresztette készségesen. Ott is maradsz a nádon a jegy örökre, ahogy a szamár a fogával szorította.
Krisztus felült rá, s átvetette rajta az ostorát. Annak is örökre megmaradt a nyoma: azóta keresztes hátú a csacsi.
Mikor átvitte a pocsolyán, Krisztus azt mondta a szamárnak:
- Gondom lesz rá, hogy ezért ezen túl a szemétdombon is kitelelhess.
Úgy is lett: a szamár még a babszalmán is megél, a ló pedig sosem tud jóllakni, mindig eszik. (Jung Károly: Szent Péter atyafisága)
Mondókák
A mondókák szövegei erősen ritmizáltak, dallamosak, sokszor megzenésített versekre emlékeztetnek. Rendszerint funkciójuk van, azaz valamilyen cél érdekében, illetve alkalomból jönnek létre. Mint önálló műfajjal kevésbé találkozunk, inkább a „rigmusok, dajkarímek, versikék, gyermekdalok” címszó alatt ismeretesek.
Három nagy csoportra oszthatnánk őket, amelyet részben a gyermek kora, részben a helyzet, és részben az alkalom határoz meg. Szigorú keretek közé nem tehetjük az elválasztást, hisz a mondóka, mint gyűjtőfogalom az évszázadok során magába olvasztott gyermekdalokat, műalkotásokat, játékokat és egyéb népköltészeti énekeket. A három csoport a következő: az ölbéli gyermekeknek mondott „dajkarímek”, a környező világ jelenségeivel kapcsolatos mondókák és a társas érintkezés mondókái.
A dajkarímekhez tartozó mondókák többnyire tevékenységi formákat, mozdulatokat örökítettek meg, gondoljunk csak a Tapsi, tapsi mamának, pogácsát a fiának (pogácsasütés), Töröm, töröm a diót (ökölcsapás, diótörés, máktörés), Gyí, fakó, gyí te (térden való lovagoltatás).
A környező természettel kapcsolatos mondókákban a gyermek legtöbbször megszólítja, megszemélyesíti a tárgyakat és élőlényeket, akikhez szól. Pl.: Süss fel, nap; Csigabiga, gyere ki!, Szállj el, szállj el; Erre kakas, erre tyúk.
Ide tartoznak az esőhívogatók, az állatriogatók, a rovarcsalogatók, a röpültetők, a virágébresztők stb.
A társas érintkezés mondókáinak skálája a legszélesebb. Az ünnepekhez fűződőektől egészen a hétköznapi élettel kapcsolatosakig. A nevük is elárulja, hogy a közösségi élet ünnepélyes pillanataitól a dühkitörésig, a haragig minden benne foglaltatik: beugratók, játékba invitálók, kárörvendők, kiolvasók, bőségvarázslók.
A mondókamesék terjedelmükben hosszabbak a dajkarímeknél. Általában kötött ritmusú és szótagszámú mondókákról van szó, de tartalmuk és terjedelmük meseszerű.
„Egyszer volt egy ember,
szakálla volt kender.
Fölmászott a fára,
leesett a sárba.
Bemászott a békalyukba,
kilátszott a segge luka.”„Egyszer egy erdőben,
Szarkák veszekedtek.
Szarka papné meghallotta,
Szúnyog lábát kirántotta.
Bagolyt küldtek orvosért,
Míg a bagoly ballagott,
Addig a szúnyog megfagyott.”
- feltöltés folyamatban -
