Nemzeti összetartozásunk jegyei címmel tartott tudományos konferenciát Topolyán a Kiss Lajos Néprajzi Társaság

Topolyán tartotta meg tudományos konferenciáját a Kiss Lajos Néprajzi Társaság. A Nemzeti összetartozásunk jegyei címmel megtartott konferencia anyaga várhatóan nyomtatásban is napvilágot lát majd.

Hajnal Jenő mondott ünnepi beszédet (Fotó: Tóth Péter)

Hajnal Jenő mondott ünnepi beszédet (Fotó: Tóth Péter)

A topolyai Művelődési Ház kiállítótermében a konferencia kezdetén ünnepi köszöntőt mondott mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki többi között arról is szólt, hogy hazafias népénekekről, népművészeti remekművekről, hálatárgyakról értekezni az összetartozás évében is mennyire időszerű, hiszen ezek is közösségi létünk alappilléreit képezik.

Dr. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke elmondta, az eladókat arra buzdították, hogy a nemzeti összetartozás szellemében határozzák meg a témákat a saját szakterületeiken belül. Amíg az egykori Jugoszláviában nem volt “ildomos” nyíltan nemzeties érzelműnek lenni, az utóbbi két-három évtizedben ez ismét felvállalható és ma már szabadon lehet értekezni az ilyen témáról, melyeket ennek a konferenciának az értekezői is feldolgoztak. Azt is elmondta, hogy eddig a társaság által szervezett minden konferencia anyagát könyvben is megjelentették és így lesz ez majd ezúttal is. Arról is nyilatkozott portálunknak, hogy az idei évi rendezvényeikre rányomta bélyegét a járvány és a jövő évi terveket ezért egy kicsit óvatosabban készítik el, de az értékmentés, értékfeltárás és a folyamatos gyűjtés, kutatás folytatódik.

A rendezvényen a köszöntőket követően Csonka Ferenc, Halmos Béla-vándordíjas prímás hegedűjátékkal illusztrált előadása következett, aki a hegedűt, mint hangszert mutatta be, melyet bizonyos források középkori eredetűnek tekintenek, míg mások szerint sokkal régebbre vezethető vissza. A húros hangszerek eredete azonban akár egészen az íj felfedezésével lehet egyidős, mert maga az íj is húros hangszernek tekinthető, mivel hangot ad, ha megpendítik. Arról is beszélt, hogy a keleti zene mennyire más lehet, egészen odáig, hogy a mi fülünk számára úgy tűnhet, hamis hangok vannak benne, miközben a keletiek ugyanígy hallhatják a mi zenénket.

Vázsonyi Csilla Értékfeltárásban a településeink címmel értekezett, melynek keretében számos érdekességre hívta fel a figyelmet. A bácskossuthfalvi Ungár ház rövid története mellett a szintén bácskossuthfalvi befalazott szelencéről, a bajsai Prélóról, mint hagyományápoló rendezvényről, a temerini Illés-napi ünnepről, a doroszlói hazaváró birkapaprikás-főző versenyről és egyéb tárgyakról és rendezvényekről szólt. Kiemelte, hogy Vajdaság 27 településén hoztak létre települési értéktárat és ezen belül a kulturális érték kategória a legszámosabb.

Silling Léda A vajdasági hálatárgyak adományozásának mai jelenségei, Nagy Abonyi Ágnes A tovább örökítendő tárgyalkotó népművészeti értékeink – gondolatok a magyar népi kultúránk sajátosságairól és identitásmeghatározó jegyeinkről, Németh Ferenc A közös múlt európai hírű iparművészeti remeke: a torontáli szőnyeg címmel tartottak előadást. Kónya Sándor Patriotikus népénekeink című előadása keretében meg is szólaltatott ilyen énekeket. Pecze Rózsa–Korenchy László Titeli magyar mozaik címmel kisfilmet készített, amit le is vetítettek. Beszédes Valéria bánsági nyelvi érdekességekről tartott előadást, Mészáros Zoltán pedig A zoonózisok és a rituális húsfogyasztás címmel megtartott értekezésében lényegében a mostani járványügyi helyzetre reflektálva szólt az állatokról emberre átterjedő vírusfertőzésekről, illetve, hogy a nemzetünkre jellemző táplálkozási szokások milyen összefüggésben vannak ezzel.

A rendezvény megszervezését a Magyar Nemzeti Tanács, Magyar Tudományos Akadémia, a Szekeres László Alapítvány, valamint Topolya Község Művelődési Háza is támogatta.

A 120 éve született dr. Kiss Lajos akadémikus, zenetudós emlékére szülővárosában, Zomborban emléktábla-avatásra kerül sor. Az emléktábla elhelyezése a Kiss Lajos Néprajzi Társaság, a zombori Magyar Polgári Kaszinó és a Magyar Nemzeti Tanács közös szervezésében valósul meg.

Tóth Péter

Forrás: www.vajma.info/cikk/tudomany/6590/Nemzeti-osszetartozasunk-jegyei-cimmel-tartott-tudomanyos-konferenciat-Topolyan-a-Kiss-Lajos-Neprajzi-Tarsasag.html