Épített örökségünk megismerése

A vajdasági Kiss Lajos Néprajzi Társaság magyarországi és hazai néprajz, kulturális antropológia és hungarológia szakos egyetemi hallgatók részvételével a nyár közepén Dél-Bánátban, Fejértelepen (Šušarán) tartotta idei néprajzi táborát és tanulmányútját. A munkahét tetemes részében kiszállásos terepmunka keretében az egyetemi hallgatók dr. Szőke Annának, a dél-bánáti szórványmagyarság népéletéből doktorált kutatónak, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnökének szakmai vezetésével végeztek adatgyűjtést Fejértelepen. A munkahét másik részében olyan tanulmányutakra került sor, amelyek elsősorban a környék, a helyi szórványmagyarság és a velük együtt élő etnikumok településeinek és épített örökségének megismerésére irányultak.

A hallgatók meglátogatták az alig kétszáz fős Udvarszállást, ugyanakkor Versec várát, a város főterét és római katolikus templomát, és a helyi városi múzeum tárlatvezetésén is részt vettek. A hét folyamán rövidebb kitérőket tettek Temesvajkóc, Nagyszered, Temeskutas települések irányába is. A néprajzi tábor egy napját egyik résztvevőnknek, Pető Lászlónak, az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolája első évfolyamon végzett hallgatójának terepnaplójából idézzük.

2. nap, július 31., kedd

A reggelit követően megkezdtük munkánkat, riportot készítettünk a település polgármesterével, és megvizsgáltuk a falu temetőjét. Délelőtt értünk ki a temetőbe, ahol az egész terepet bejárva megfigyeltük a sírok elhelyezkedését és a sírkereszteken lévő információkat. Ezekből kiderült, hogy a temetőben egy nagyon pontos temetési rendszer működik, egymástól jól megkülönböztethető csoportokba temetkeztek a magyarok, a szerbek, a katolikusok és az ortodox keresztények. A rendszer alapos megfigyelését az tette lehetővé, hogy a temetőben – és az egész településen – jól karbantartják a gyepet. Számomra a temetőben lévő sírok elrendezésén kívül külön érdekességként hatottak a jól karbantartott – szinte új építésűnek látszó – temetői épületek, valamint egy sír, amely minden más sírtól elkülönítve, a temető határán kívül található. Még aznap megtudtuk, hogy egy olyan férfi sírja, aki öngyilkosságot követett el.

A temetőt követően ellátogattunk a polgármesterhez, aki részletesen beszámolt a településen jelenleg folyó projektekről, a falu múltjáról és az általa elképzelt jövőről. A kérdéseinkre részletes válaszokat adott, kiderült, hogy a településen azért van olyan jól karbantartva a gyep, mert a „legrendezettebb falu” községi elismerést kívánják begyűjteni, és az azzal járó díjat, egy fűkaszáló munkagépet. A polgármester beszélt a település múltjáról, a jugoszláviai időkről és a háborúról is. A régi időkkel kapcsolatban kiemelte, hogy akkor mindenkinek volt munkája, munkanélküliség szinte nem is létezett, szemben a mai állapotokkal, amelyek nem túl rózsásak. Beszámolt a faluban végzett mezőgazdasági munkákról, pontosan felsorolva azokat a terményeket, amelyeket ma termesztenek a település körül, a fafajtákat és a termésük feldolgozását, valamint beszélt arról a hatalmas erdőről is, melyen még az első napon volt szerencsénk keresztülvágni, s amelyet a futóhomok megkötése céljából telepítettek 1818-ban. A polgármester leírta a településen élő magyarok helyzetét, azt, hogy számuk egyre jobban csökken, gyerekek nemigen születnek, s közülük is sokan elmennek külföldre dolgozni. Saját szavaival élve „még húsz év, s nem lesz magyarság a faluban”. Az interjú végig magyar nyelven folyt, barátságos hangulatban. Vendéglátónk gondosan ügyelt a házigazdai illemre, pálinka, kávé mellett és a polgármester fekete macskái és kutyája társaságában. A beszélgetésre az udvaron került sor.

Egy órakor volt az ebéd, ezt követően megtekintettük a falu közelében található régi templom romjait, melyeket azóta már benőtt az erdő. A templom és az azt övező temető a szobrokkal együtt a 90-es évek elején elpusztult. Mint megtudtuk, a templom leégett. A helyszínen csak néhány sírkövet és törmeléket találtunk.

Lenyűgözött bennünket a környék központját jelentő Versec. A valamikori többségében német város külső jegyeiben a mai napig megőrizte a Monarchia építészeti jellegét. A nyugatról jött németek olyan gazdasági kultúrát hoztak magukkal, amelyet jobban áthatott a tőkés fejlődés irányába mutató árutermelés. A német falvak már külső képükben – így Fejértelep is – eltértek a magyarokétól és a többi etnikumétól. Településeik rendezettebbek voltak. Feljegyezték róluk, hogy évi átlagban napi tizenkét–tizennégy órát dolgoztak.

Városnézés után a verseci vár birtokba vétele következett. A várról elképesztő panoráma tárult elénk, a tiszta időben nagyon messzire el lehetett látni. A várból lefelé jövet megtekintettünk egy ortodox templomot, melynek papja előadást tartott nekünk a templomról és a szentről, akiről elnevezték, majd a római katolikus templomot tekintettük meg. Versec néprajzi múzeuma is gazdag gyűjteményével újat jelentett számunkra. Gazdag tárgyi anyaga számunkra Versec város és környékének háttértörténetét prezentálta.

Életterek

A fejértelepi kutatás során a hallgatók figyelmét mindjárt felkeltették a közösségi terek használatának formái. Tompos Krisztina, az ELTE BTK Folklore Tanszékének végzős doktorandusz hallgatója megfigyelte, hogy az idősebb korosztály tagjai, ahogyan az a vidéki közösségekre jellemző, kiülnek a házaik elé, néhány ház előtt pedig többen is összegyűlnek. A legtöbb helyen állandó jelleggel elhelyezett padokon foglalnak helyet, míg másutt műanyag székekre ülnek. A fiatalok közösségi találkozási helye a település főterén elhelyezkedő kultúrház és büféje, amely az új polgármester jóvoltából került a kezükbe, és a nyári melegben gyakran látni fiatalokat a kultúrház gondozott utcafrontján lévő füves területeken is. A falu új temploma nem tölti be korábbi közösségitér-funkcióját, ugyanis kerítéssel elzárt udvarban helyezkedik el, amelyben az odalátogatók részére szálláslehetőség is adva van. Kocsma híján az ott töltött egy hét alatt az általunk megfigyelt középkorú lakosság közösségitér-foglalását a település két boltja és a boltok előtt kialakított ülőalkalmatosságok jelentették.

A megélhetési stratégiák szintjeit vizsgálva láthattuk, hogy a falu mellett elterülő erdőt kihasználva a fakitermelés, a gyűjtögetés, a méhészet és a vadászat dominál, s kisebb mértékben fordulnak elő a földművelés ágazatai. Ugyanakkor a falusi turizmus irányába is észlelhetőek elmozdulások, amit a településvezetők is támogatnak.

A társadalmi aktivitás helyi szinten a településen működő művelődési, vadász-, tűzoltó-egyesületek és a helyi önkormányzat szervezésében valósul meg, a legjelentősebb közösségi alkalmak a bálok, elsősorban a nemrég fölélesztett szőlőtermesztő múltra visszatekintő és a tevékenységet föleleveníteni szándékozó szüreti bálozás hagyománya, amelyben a legtöbb korosztály résztvevőként és szervezőként képviselteti magát. A mindennapi helyi diskurzusok markáns témaköre az elvándorlás kérdése, ugyanakkor nagy számban találunk ingázó munkavégzőket is, akik heti rendszerességgel teszik meg az utat Németország és szülőfalujuk között.

A kutatók az egyhetes kiszállásos terepmunka keretében terepszemle jellegű gyűjtésre vállalkoztak. Félig strukturált interjúkat készítettek a helyi lakosság körében, és igyekeztek megjelenni a település közösségi terein: a bolt előtti ülőalkalmatosságoknál, a kultúrház teraszán, a kialakított zöldövezet játszóterén. A fiatal néprajzkutatók gyűjtése nem a korábban kidolgozott kérdéssor mentén haladt, és nem a vidékről ismert kisszámú irodalom áttekintését fölhasználva próbáltak adatokat gyűjteni a fejértelepi adatszolgáltatóktól, hanem az általuk gyűjtött és észlelt helyi problémák áttekintésére és egy későbbi lehetséges kutatási irány kijelölésére összpontosult: amelyek az előzetes feltevéseink szerint többnyire a társadalmi élet szervezése, a külföldi munkavállalás és a lokális identitás kérdései köré csoportosulnak.

Fehér Viktor