Dupla előadás – Néprajzi előadás az Anna-napi programsorozat keretében

Kedd este a kishegyesi tűzoltóotthonban dr. Szőke Anna néprajzkutató kettős előadást tartott.

Szőke előadásai már hagyományosnak mondhatóan részei az Anna-napi programsorozatnak, és igen közkedveltek. Ez alkalommal két igen érdekes, a valláshoz fűződő témát tárt a közönség elé. Az első előadás A kedd asszonya címet viselte, és témája Szent Anna kultuszához fűződik. A kedd asszonya legenda egy sok kételyt magába foglaló történet volt, egészen a XX. századik, ugyanis nem tudták megkülönböztetni, hogy a kedd asszonya Szűz Mária vagy Szent Anna. Az 1500-as évektől állandó viták dúltak e körül, a nép pedig nem tudott különbséget tenni.

A második előadás A vallás megtartó ereje egy nemzet életében címet viselte, és a szórvánnyal foglalkozott, egészen pontosan a Versec-környéki magyarokkal. Ezeken a területeken már csak egy kapaszkodója van a magyarságnak, a vallás. Csodálatos történetek ezek az elmúlásunkról, fogalmazott Szőke.

Ma a Szó-Beszéd szerkesztőségének szervezésében kerül sor a Művészetek udvara elnevezésű rendezvényre, ami nem más, mint egy képzőművészeti kiállítás zenei aláfestéssel. Az eseményt 15 és 18 óra között a Pöndöl vendéglő udvarában tartják, amit Anna-napi szentmise követ 18 órától a Szent Anna-templomban.

LJ

Forrás: https://www.magyarszo.rs/hu/3740/vajdasag_kishegyes/186981/Dupla-el%C5%91ad%C3%A1s.htm