Az egyhetes, kishegyesi Anna-napok programsorozat nyitóeseményeként láthatták az érdeklődők az Azok az ötvenes évek című kiállítást, melyet megálmodóként, szervezőként és megvalósítóként is jegyezhetek a Kishegyesi Értéktár Egyesület elnökeként.
Az Anna-napok rendezvénysorozat 1994-ben kezdődött, és már akkor is hatalmas esemény volt. Több mint négyszáz fellépőt fogadtunk, egy héten át tartottak a különféle programok, bemutatók. Nyolc éven keresztül szerveztem, majd 2002-ben átadtam a stafétabotot a fiatalabb nemzedéknek.
Az idei, nem szokványos kiállítással régi álmom vált valóra, hiszen bennem mélyen élnek az ötvenes évek, amikor a családok mindennapi életében változások álltak be. Sokan nem is gondolnak arra, hogy ebben az évtizedben „üzentünk hadat” néphagyományainknak. Olyan eszmei áramlatok jöttek létre, s épültek be a családok életébe, mint a társadalmi egyenlőség, az igazságosság hirdetése, a hagyományos életmód eltörlése. Az emberek ekkor még mélyen hittek az anyagi javak igazságos elosztásában, a jobbnak ígérkező anyagi háttér az önmegvalósítást előlegezte meg. Bár nem mindenkiben tudatosodott a humánus társadalmi lét lényege, de az itteni titoista világ ipari forradalma a lehetőségek tárházát kínálta. A legtöbb helyen kifejezésre jutott a női egyenjogúság, mely a munkába állással valósult meg. Ez az új helyzet leginkább a család egzisztenciáját növelte.
Az addigi kirívó vagyoni különbségek, a társadalmi egyenlőtlenségek kezdtek eltűnni. Az emberek kevésbé voltak kiszolgáltatottak a munkaadóknak. A szocialista eszmék az ötvenes években még kevésbé eresztettek gyökeret, persze találkoztunk néhány esettel már ekkor is, de inkább a jobb életmód felé haladás volt a mérvadó. Az alapvető (szocialista) eszme eredeti célja többnyire a javak halmozásában nyilvánult meg.
Megjelentek a steppelt külsejű babakocsik, melyeknek az alja majdnem a földet súrolta, olyan alacsonyak voltak. Egyes feltevések szerint ezeket az Ikarus gyár állította elő. Közkedveltek voltak, mert előtte többnyire fából ácsolt babakocsik jutottak a parasztcsaládban született kisbabáknak. Alacsony kialakítása miatt sáros időben gyakran kézben vitték ki a kocsit a legközelebbi szilárd alapú útig, mégis nagyon népszerűnek bizonyult, hiszen az újdonság erejével hatott.
Az ötvenes évek közepén már a technikai eszközök is megjelentek a háztartásokban, főként a rádiókészülékek. A kiállításon bemutatott rádió 1954-ből való, mellette a televízió 1956-ból. Megjegyzendő, hogy ez utóbbi még nem terjedt el oly mértékben, hogy minden háztartásban előfordult volna.
A II. világháború után a Varsói Szerződés országai vízumrendszert alkalmaztak, mely az Informbiro 1948. évi határozata után a Jugoszláviával való határok teljes blokádjává vált. Az 1950-es években a nyugati országok vízumrendszerében bizonyos engedmények kezdődtek Jugoszlávia felé, és végül a hatvanas években minden megváltozott. Számos országgal írtak alá államközi megállapodásokat a vízumok kölcsönös eltörléséről. Amikor felmelegedtek a kapcsolatok a szocialista országokkal, a jugoszlávok gond nélkül mozoghattak a világ azon részén, ahova a nyugati országok lakosai akkor még nem tudtak eljutni. A piros jugoszláv útlevél sok ajtót megnyitott.
Ilyen kiváltság volt, hogy a jugoszláv állampolgárok szabadon mehettek át a határon, akár vásárolni Triesztbe. Trieszt olyan volt a vajdasági ember számára, mint ma felutazni Szabadkára a bolhapiacra. Külön autóbuszjáratok indultak Olaszországba, s érkezetek haza a szebbnél szebb plüss ágytakarók, falvédők, párnák. Ezek a lakberendezési kiegészítők valóban tetszetősek és minőségiek is voltak, de idegenek a mi paraszti kultúránktól. Ezzel azonban senki sem törődött, hiszen minden új volt, fényes és selymes, amilyenre azelőtt nem tellett.
Jöttek a rokokó ruhába öltöztetett hajas babák, melyeket a hálószobai ágy közepére ültettek. Sokat gondolkoztam azon, vajon mit szimbolizáltak ezek a hajas babák. Talán a ki nem élt gyermekkori álmok megtestesítői voltak?
Új típusú babakocsikat is vásároltak az emberek Olaszországban, ezek már magasak, rugósak voltak, kétféle változatban: téli és nyári felső résszel.
Változott a berendezés is. Gyáraink olyan bútorokat készítettek, amelyek praktikusak voltak, nem túl drágák, és megfeleltek a közízlésnek. Ezek többnyire ragyogtak a lakkozott külsejükkel. Kecskelábú bútoroknak nevezték őket a valóban vékony lábaik miatt.
A bútorkereskedelemmel egy időben jöttek divatba a banki kölcsönök, vagy ahogy akkor nevezték, a kreditek. Ez még jobban serkentette a vásárlási lázat. Megjelentek a házalók, de nem a drótostótok mintájára, hanem üzemekbe, intézményekbe vitték be portékájukat, és szintén részletre adták a termékeket. Külön ki kell emelni a reprodukciók térhódítását. Ezek a „festmények” száműzték a lakásokból a családi fényképeket. A legtöbben már nem tartották szükségesnek kirakni a nagymama esküvői fényképét, az elődökről készült fotókat. A családi fényképek száműzése a szobák falairól azt jelezte, hogy elindult egy olyan folyamat, amely szakított a hagyományainkkal és a múltunkkal.
Talpai Zsana felvételei
Szőke Anna
Forrás: hetnap.rs/cikk/Azok-az-otvenes-evek-36765.html
